A globális társadalom kiépítése, szerkezete, működése mindnyájunkon múlik, egész pontosan azon, hogy milyen kapcsolatban vagyunk a valóság különböző rétegeivel. Az, hogy mindenki bizonyos kulcsszereplőknek tulajdonítja a múlást, pont abból fakad, hogy ebből a kapcsolat halmazból most nagyon sok alapelem hiányzik. És azért tud a nagytőke meg a politika olyan szépen uralkodni RAJTUNK. Vagyis én nem a kínai miniszterelnöknek meg a Trump bácsinak való üzengetés irányából fognám meg ezt a dolgot, éppen elég nagy baj, hogy a túlnyomó többség - úgy tűnik, Veled együtt - el sem tud képzelni más irányt. Jellemrajzokért nem az indexet kell olvasgatni, hanem például a magyar népmesék különböző gyűjteményeit. Viszonylag kevés olyan mesehős van, akiknek a története arról szólna, hogy mi itt milyen kicsik vagyunk, mert nincs annyi befolyásunk a világra, mint mindenféle pénzes és hatalmas embereknek, és a legjobb, ha ebbe szépen beletörődünk, itt a vége, fuss el véle. Annyira kevés ilyen mese van, hogy én még egyet se olvastam, pedig elég lelkesen forgatom a mesekönyveket. Sokkal inkább szólnak a mesék például szegény legényekről, akik majdnem üres tarisznyával indultak világgá, aztán válogatott szörnyűségeken mentek keresztül, de valahogy túlélték, és visszatértek, és övék lett a királylány keze, meg a királyság fele vagy az egésze. Vigyázat, királyról van szó, nem miniszterelnökről, de még csak nem is feltétlenül egy koronát viselő személyről, mert nem a királyság formai jegyei lényegesek, hanem az archetípusos tartalom, amelyet minden férfi magában hordoz. Na, az, hogy ez a többségünknek kínai, nagyon jól mutatja, hogy milyen szellemi színvonalon vagyunk az űrkorszaki eszközparkunk ellenére is. És mekkora hátrányban például azokhoz képest, akik valamikor a meséket kitalálták. Erre mondom, hogy voltak élő kapcsolatok valóság rétegekkel, olyan kapcsolatok, amilyeneket most lámpással sem lehet találni. Erre mondom azt, hogy lehet demisztifikálni, meg felvilágosulni, de attól az ember belső integritása fog súlyosan besérülni, annyira torzó lesz, hogy sírva fakadhatna, ha felfogná a saját nyomorúságát. Persze, aki letagadja magában a titkot, annak nyilván nem is fog feltárulni belőle semmi, és az illető utána büszkén verheti a mellét, hogy lám-lám igazam lett, ami viszont elég sekély vigasz a másik forgatókönyv potencia gazdagságának a tökéletes elvesztésére. Hát persze, hogy igaza lett, mert az élet nem fogja rátukmálni magát arra, akinek az kifejezetten az akarata ellen való. Valamelyik levelemben leírtam az önbeteljesítő jóslat mechanizmusát, lehet, hogy nem olvastad el? Ha lenne pár ember, aki elhinné, hogy az erő nem a VIP-k kezében van, hanem bennük, és mindössze a bátorságukon múlik, hogy aktivizálódik-e az az erő, akkor ezen a Földön egész fantasztikus dolgok tudnának megtörténni. Ha lenne pár embernek bátorsága egészen máshonnan indulni, nem azokból a beteg prekoncepciókból, amelyekre úgy rá vagyunk görcsölve, mint Pistike a vasalóra, amikor éppen folyt át a testén a 220-as áram, hanem azokból a népmeséinkben gyönyörűen leírt belső realitásokból, amelyek mindnyájunkban várják a felfedezést, az ajtók rájuk nyitását, akkor elkezdődhetne valami új, minőségileg jobb, több, annál, ami most van. Egy olyan új, amelyre egyébként égető szükség van. Nem hiszem, hogy nagyon nagy lenne az úgynevezett kritikus tömeg. Jézus például egymagában is képes volt csodát tenni.

Hogy a léttel kapcsolatos tapasztalatokból mi adódik át és mi őrződik meg a mi kis beteg világunkban, hogy a kultúránk hogy teljesíti a feladatát, azt ezek után nem részletezem, hiszen fentebb pont azt írtam le, hogy mit gondolok erről. Pont azt írtam le, hogy a kultúránk a léttel kapcsolatos legalapvetőbb tapasztalatainkat hogyan nem adja át, illetve mi hogyan nem veszünk tudomást arról, amit a kultúránk nagyon szépen közvetítene, ha lenne hallásunk, érzékenységünk rá, vagyis csatornánk, kapcsolatunk oda, ahová most nincs. De hát a beteg embernek a kultúrája is beteg, nincs ebben semmi meglepő, sőt az ellenkezőjén kéne csodálkozni, de nagyon, mert az lenne a science fiction! Ez nem science fiction, ez itt a Föld, és itt vannak alapvető törvények, amelyek az emberi természetre vonatkoznak. És azokat az alapvető törvényeket egy bizonyos határig meg lehet hágni, persze, de annak a meghágásnak lesznek következményei. És minél jobban meghágjuk, annál súlyosabb következményei lesznek. Annál kevésbé fogjuk érteni magunkat, annál kevésbé fogjuk érteni a világot, annál virtuálisabbak lesznek az úgynevezett értékeink, annál kevesebb figyelmet fogunk fordítani belső lényünkre, a tudatalattinkra, a tudatalattinkban rejtőző hallatlan gazdagságra, ennek a gazdagságnak a feltárására, a személyiségfejlődésünk folyamatán való döbbent és áhítatos csodálkozásra, a csodálkozásból fakadó inspirációk begyűjtésére, következésképpen annál üresebbek leszünk, annál határozottabban fogunk állítani olyan őrültségeket, hogy Trump majd megoldja, olyan őrültségeket, amelyekből már ma is túl sokat és túl határozottan állítunk, annál kevésbé lesz közünk magunkhoz, annál kevésbé fogunk bízni, hinni magunkban, annál inkább leszünk egydimenziós fonalférgek, akiknek a bulvár nagyon világosan meg fogja tanítani, hogy mit gondolhat, és mit nem, és azt is nagyon egyértelműen a fülébe fogja rágni, hogy mire képes, és mire nem (nesze, neked, szabadság!), végső soron pedig annál inkább leszünk némi biológiával még rendelkező programozott mikro chipek, ami nekem mondjuk nem egy távlat, de ha Neked az, akkor hajrá, csak így tovább, mert most jó úton haladsz felé!