Ahogy a szélnek nem mondhatod, hogy ne hordja a homokot,
Ahogy a folyónak nem mondhatod, hogy ne vájjon magának medret a sziklába
Ahogy a vulkánnak nem mondhatod, hogy ne törjön ki, és ne égessen fel a hegyoldalon mindent

Ahogy a fűnek nem mondhatod, hogy ne nőjön,
Ahogy a virágnak nem mondhatod, hogy ne pompázzon a réten,
Ahogy a fenyőnek nem mondhatod, hogy ne magasodjék a rét fölé,

Ahogy a gólyának nem mondhatod, hogy ne költözzék messzi tájakra,
Ahogy a gazellának nem mondhatod, hogy ne hancúrozzon a sztyeppe fái közt,
Ahogy az elefántnak nem mondhatod, hogy hangjával ne trombitálja tele a dzsungelt,

Úgy nem szabályozhatod a lelkedet sem
Olyan gátak közé, ahová maga nem kívánkozik,
Mert minél jobban korlátozod, annál többet fog szenvedni,
Minél inkább fojtod, annál fájdalmasabb lesz levegőért való kiáltása,
Minél inkább zárod tanok, elvek és elméletek zord fogságába,
Annál szenvedélyesebben fogja keresni határtalanságát,
Annál elkeseredettebben fog küzdeni szabadságáért,
S annál tragikusabb, sőt annál rombolóbb módon
Fogja áttörni végül valamelyik gyenge ponton
A falat, amelyet éppen most építesz köré