Leonidasz jegyzetei

Azt értem, hogy lehet engem nem szeretni!
Azt nem értem, hogy mi jó fakad valaki számára abból, hogy nem szeret...

Létszerkezet

2018. július 19. 07:04 - Petitprince

Van egy szerkezete az emberi testnek, amely 20 ezer eve alatt alig valtozott, es ugyanigy van az embernek egy szellemi ertelemben vett szerkezete is, amelyrol gyanitom, hogy legalabb ennyire allando. Az egy nagyon ocska megvezetes, hogy mindig minden valtozik, es ezert mindig minden akar jo is lehet. Elrettento peldanak persze lehet jo minden, ezt elfogadom, de az arat attol meg meg kell fizetni. Ha leutok egy embert, es abbol, amit utana atelek, rajovok arra, hogy leutni valakit rossz, akkor jo vege is lett a tortenetnek, de az illeto attol nem fog feltamadni, es meg jobb lett volna, ha a leutese nelkul is eljutottam volna ugyanehhez a kovetkezteteshez. Igen, az ember valtozik, de nem gyorsan. Ami gyorsan valtozik, azt az ember nem kepes kovetni, ha a feje tetejere all, akkor se, MERT AZ EMBER LELEK IS (NEM CSAK AGY), A LELEKNEK PEDIG IDO KELL, es ezt az egyik legalapvetobb tulajdonsagat mindenki sokkal jobban tudta nalunk, vagy legalabbis osztonosen erezte. Mindenki, aki nem rohant fejjel a falnak ugy, mint mi, a nyugati civilizacio elkenyeztetett csemetei. Egyebkent mi is ereztuk ugyanugy, mint masok, csak mi rauvoltottunk a sajat erzeseinkre, hogy kuss! Na, ez az, amit ok nem csinaltak. Pont az a baj, hogy ezt az oruletes tempot senki se birja, mas szoval mindenki megzakkan tole, es egyre jobban mert meg mindig gyorsul.

Az indianok nem jartak ott, ahol mi, lassan viszont mi is visszafordulhatnank es jarhatnank ott, ahol ok, mert az sokkal jobban illenne hozzank. Lassan nem marad feher folt a bolygon, bennunk viszont egyre tobb terulet hever parlagon, na ez az ami nem normalis egy cseppet se. Hogy mikozben megjarjuk a holdat, magunktol egyre tavolabb kerulunk. Persze nem arra gondolok, hogy fessuk ki magunkat, meg tegyunk tolldiszt a fejunkre, de ezt inkabb nem magyarazom tovabb. Ok elo kapcsolatban voltak magukkal, a kornyezetukkel, mindenben a szemelyt, a szellemet lattak, es ugy is eltek a vilagban, mint egy jelenletben, mi viszont csak a kotengert latjuk, meg a betonerdot, es ugy elunk, mintha ez lenne a valosag non plusz ultraja. Igen, vannak olyan utak, amelyeken nagyon csabito elindulni, mert roppant igeretes kincseket rejto ladikok sorakoznak a szelen, de amikor kiderul, hogy valamennyi csak a bajt hozza rank, akkor nem biztos, hogy folytatni kene a ladak kinyitogatasat. Mert az eljarasunk kovetkezmenyeit utana csak nagyon faradsagos munkaval meg egy csomo varazslat felhasznalasaval lehet jova tenni Ennek ellenere sok mindent kinyitnak a mesekben is, viszont ott mindig vannak fordulo pontok is, amikor valaki belat valamit es utana mar nem folytatja Na ilyen fordulopontok hianyoznak a mi eletunkbol...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://leonidaszjegyzetei.blog.hu/api/trackback/id/tr3214122179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása