Én sem érzem annyira a demokrácia abszolút helyénvalóságát, illetve azt kell mondanom, hogy van előnye, de közben arról mindig elterelődik a figyelem, hogy mai formájában egyrészt emberidegen, másrészt megfizethetetlenül sokba kerül. Egyszerűen nincs meg a reális alapja annak a jólétnek, amely a demokráciához kell, illetve egy darabig úgy tűnt, hogy megteremthető, de most már egyre jobban látszik, hogy tévedtünk. Ahhoz a jóléthez ugyanis önmagunk, az erőforrásaink, a bolygónk, a minket körülvevő egyensúlyok fenntarthatatlan kizsákmányolásával jutunk. Amiből az következik, hogy lassan el kéne kezdeni felelősen gondolkodni, komolyan venni a válságjelenségeket, végigmenni visszafelé azokon a szálakon, amelyeken azok a válságjelenségek létrejöttek, megérteni a problémáink igazi gyökerét, és azokból a felismerésekből merítve, amelyekhez így fogunk eljutni, felfejlődni egy egészen másmilyen életre. Én azt hiszem, hogy nem egy másik rendszert kell megálmodnznk, inkább egy másmilyen tudatállapotba kell kerülnünk, és egy egészen más kapcsolatba a minket körülvevő világgal, benne pedig - nem utolsósorban - magunkkal. Mert most nem szeretjük ezt a világot, nem szeretjük azt, ami itt történik, és nem szeretjük magunkat sem, magunkkal is minden bajunk van csak. Szeretet nélkül viszont nem lesz élet, akármilyen fejlettek is lesznek a különböző koncepcióink. Minden, ami most egy rossz működésként mutatkozik be, belőlünk jön, abból az agresszióból, amelyet elsősorban magunk ellen követünk el szinte állandóan. Meg persze, mások ellen is, amikor a különböző kollektivizmusokhoz való alkalmazkodást várjuk el tőlük, illetve amikor felettük való hatalmi törekvéseinket ilyen elvárások formájába öltöztetjük...