Nagyon veszélyes az, amikor valaki, vagy egy szervezethez tartozó valakik azt hiszik magukról, hogy ők tudják a tutit...
A gyengeségünket, az éretlenségünket kevés dolog bizonyítja kiválóbban, mint az, hogy különböző véleményrendszerekben sarkos, pártos, kiélezett pozíciófoglalások megtételének kényszerét érezzük, sőt engedelmeskedünk is e kényszereknek, vagyis a hallatlanul összetett és sokrétű valóság egésze helyett annak csak kis számú vetületét tekintjük iránymutatónak. Ez a mi kis léttel való leegyszerűsített, lebutított kapcsolatunk, mely egyáltalán nem csak az abortusz kérdésben, hanem általában mindenütt jellemez minket, az ilyen kényes területek csak azért érdekesebbek kicsivel, mert ezeken a helyeken eljárásunk viszásságát talán plasztikusabban mutatkozik meg. Ennek a kapcsolatnak a folyománya lehet egy nagyfokó termelékenység és azon keresztül egy jellemzően technikai civilizáció megerősödése, globális térnyerése, viszont az ember - annak ellenére, hogy körülötte most ez a trendi - nem ilyen leegyszerűsítésekre van kitalálva. Olyannyira nem, hogy emberi mivoltából vetkőzik ki, emberi mivoltában sérül súlyosan, amikor a környezete által állított prekoncepciókat saját érzékenységéből, személyes szellemi gazdagságából fakadó indíttatásainál többre tartja. Jövőnk kulcsa, hogy ezzel a félresúlyozással egyszer s mindenkorra felhagyjunk, és életünket, ahelyett, hogy az ellenőrzésünk alatt akarnánk tartani, átengedjük annak a személyes fejlődési, érési folyamatoknak, vagy úgyis mondhatnám, annak a személyes jelenlétnek, aki a velünk megtörténő események hosszú során keresztül alakít és tesz egyre inkább képessé minket a valóság egészével, a lét teljességével való találkozásra...
