Napjában többször, akár óránként is felteheted magadnak a kérdést, hogy saját léted kibontakozásának folyóján a főárammal mozogsz-e, hogy elmozdulásod által alázattal és tudatosan is szolgálod-e a neveddel jelzett határtalan személyes valóság növekedését. Ez az egyetlen abszolút kritérium ugyanis, ha felnőtt ember vagy, nem állíthatsz más követelményt az első helyre, vagy úgy is mondhatnám, nem bújhatsz el e kritérium követelménye elől olyan védőernyők alá, amelyet - farizeus módjára - külső normáknak való megfelelésből húztál fel magadnak. Ennek az egynek kell alárendelned minden idegen, a különböző rendszerek által kívülről Hozzád jövő viszonyítást is, mert az igazi kérdés - melyet egyébként biztonsággal Rajtad kívül senki se képes megválaszolni - mindig az lesz, hogy ennek az egynek, vagyis az önazonosság követelményének megfelelsz-e. Ha a válasz nem, akkor idődet éppen valamilyen hiábavalóság gyakorlásával töltöd, függetlenül attól, hogy tevékenységedet mások kívülről hogyan ítélik meg. Ha a válaszod igen, akkor viszont nincs miért aggódnod, mert akkor pontosan abba a sodrásba kerültél, amelyben lenned kéne mindig, hisz annál jobb és termőbb létállapot, mint az önmagával való egység ember számára nem létezett, nem létezik és nem is fog létezni soha.