A jelenségekig eljutni, a problémákig nem. A jelenségekre magyarázatot találni bizonyos emberek viselkedésében, a problémákat viszont elhallgatni, vagy azt mondani rájuk, hogy egy másik síkot képeznek. Csak azért, mert így eljárni könnyebb, csak azért, mert egyszerűbb találni pár bűnbakot, és hinni, hogy az ő elmeszelésükkel minden megoldható, mint feltenni komoly, struktúrára, létszerkezetre vonatkozó kérdéseket, nyomába eredni azoknak a torzulásoknak, amelyek nagyon plasztikusan megfigyelhetőek, és amelyek biztosan nem egy vagy kevés számú ember személyes habitusához kötődnek. A szellemi embernek dolga, hogy ne felületes, gyors, elnagyolt válaszokat adjon, mert azokkal nem csak annyi baj van, hogy nem használnak, de azáltal, hogy elterelnek az érdemi munkától, nagyon sokat ártanak is. Még akkor is így kell eljárnia, ha a felületes válaszokkal ellentétben a fajsúlyosak magát a kérdés feltevőjét is beszennyezik, az ő kívülállóságára vonatkozó illegitim hipotézist is érvénytelenítik, még akkor is, ha a fajsúlyos válaszokból ki fog derülni, hogy a kérdező maga is a probléma része. Mert a kérdésfeltevéseknek nem az a céljuk, hogy jó hamar végezzünk velük, és utána mindeni menjen a maga kis hobbijához vigasztalódni, hanem az, hogy amit most hazugsághegyek borítanak bennünk meg rajtunk kívül is, azt kicsit kevesebb réteg takarja be holnap, holnapután még kevesebb, utána pedig i tak dalse, ahogy egy orosz mondaná...