Nem hiszem, hogy véletlenül ihlet meg valami valakit, sokkal inkább hiszem, hogy lélek rezonanciák vannak ilyenkor, és a művek, amelyek közben létrejönnek, tulajdonképpen találkozások lenyomatai, olyan találkozásoké, amelyeket természetesen áthat az ember vágya és az ember készsége közti ellentmondás. Mert az ember arra vágyik, amire még nem kész maga se, és ebben a vágyában borzalmas dolgokat csinál, meg nagyszerűeket is. Ez az a fény és a sötétség határán élés, amelyről tegnap írtam, de írhattam volna üvöltés és csend, eksztatikus öröm és borzalmas fájdalom, vagy akár a lét és nem-lét határán való élésről is ugyanakkora erővel. Ezért egy vulkán csúcsa a nyíregyházi főtér, sőt az összes városunk, ezért nem működik semmi, aminek papíron működni kéne, és ezért omlik ránk az, amiről hosszú évszázadokon keresztül hittük, hogy majd meg fog menteni minket. Egyre inkább azt hiszem, hogy mi emberek egyetlen dolgot tehetünk, beleállhatunk a saját lélekfejlődésünk, saját szeretet képességünk fejlődésének folyamatába, még akkor is, ha egyelőre elég kevés fogalmunk van arról, hogy ez konkrétan mit is jelent - el kell kezdeni, aztán majd útközben kiderül a folytatás! Az olajozottan működő társadalom, amelynek az építésén jelenleg fáradozunk, nem azért puszta fikció, mert nincs hozzá erőforrás, hanem azért mert nincs benne élet. Azok az események, amelyek a társadalmainkban lejátszódnak, a belső ellentmondásaink kivetülései. Mi sem tudjuk hogy mit akarunk, de közben az országaink vezetőin kérjük számon, hogy ők se. Elszabadult sötét erők vezetik őket? Persze, de minket ugyanúgy! És amíg a lélek nincs megértve, és helyettük elméletek vannak harsogva addig ez így is fog maradni...