Jézus zsenialitása abban rejlik, hogy felismerte, az embert, mint problémát civilizációs vívmányokkal nem lehet megoldani. Nem lehet megoldani sem technikai fejlődéssel, sem gazdasággal, sem politikával, de még művészettel vallással, spiritualizmussal sem. Jézus felismerte, hogy az ember olyan fokon sérült lény, hogy egyedül kereszthalállal lehet kivarázsolni őt a bajából, illetve jobb úgy mondani, hogy azzal a belső lélekfejlődéssel, mely az atyával, vagyis a lét egészével való személyes kapcsolatában, a vele való egységében megy végbe, és amely valóban a Golgotán éri el a tetőfokát. Borzasztó nagy a kísértés, hogy csak a fél életünket adjuk oda, hogy csak egy részterületén (ahol jók az esélyeink) nyújtsunk kíválót, valamelyik kiszemelt irányában hasítsunk nagyot, és higgyük, hogy attól rendbe is lesz velünk (legalábbis szinte) minden. Csábító hipotézis, de nincs semmi alapja. Ami Jézusnak nem ment máshogyan, az nekünk sem fog sikerülni csellel. Hiszen akárhogy is nézzük, nem nagyobb a tanítvány a mesterénél...