A kapcsolatok olyan interakciók, amelyre mindkét félnek szüksége van azért, hogy megismerhessék önmagukat.
Mi értékesebb? Valamilyen csoportdinamika (életmód, világnézet, ideológia, kultúra, vallás) normarendszere szerint jól teljesíteni, és utána abban a sikerben megnyugodva ringatózni egy biztonságosnak tűnő leszűkítés öbölvizén, vagy tapasztalatokra vágyó személyiségünk indíttatásainak engedelmeskedve bátran vitorlát bontani, kihajózni saját létünk állandóan szeles, állandóan hullámzó tengerére, a mi személyes valóságunk és a különböző rajtunk kívül álló elvek és gyakorlatok ütközéseinek viharzónáiba, ott felnevelődni, önazonossá válni, és adni a világnak azt az egyszeri és megismételhetetlen lényt, aki eddig még nem volt egyszer se, és ezután se lesz soha?
A gyógyulás kötelez.
Nincs olyan, hogy valami csak egy embernek jó, mert ami csak neki jó, az nem jó neki se.
Abból. hogy valamire ma nem vagy képes, még nem következik, hogy ugyanarra a dologra nem leszel képes holnap se.
Minden életfeladat személyes kapcsolat. Elsősorban személyes kapcsolat a létezés egészével...
A személyes kapcsolat a legintenzívebb létélmény, melyhez nagyon ellentmondásosan viszonyulunk. Egyszerre vágyunk rá, és menekülünk is tőle. Vágyunk rá, mert a személyes találkozáson kívül semmi sem tudja betölteni a bennünk lévő alap ürességet, és menekülünk is tőle, mert tudjuk, hogy a találkozás átalakítana minket, viszont állandóságra, biztonságra törekvő kis énünk alapból irtózik mindentől, aminek átalakulás a vége. Ez az ellentmondás létünk legmélyebb rétegeiben gyökerezik, vagyis mélyen van a csap, amelyet ki kell nyitnunk, ha teljes életet akarunk élni...
